2015. március 23., hétfő

Gólyahívogató - Bujáki Lívia

Ma irodalmi kincset hoztam. Bujáki Lívi barátnőmmel és ikertestvérével, Laurával sokat játszottunk együtt kisiskolásként.

Aztán elszakadtunk egymástól, mindenkivel történt mindenféle, mígnem Lívivel hat évvel ezelőtt ismét egymásra találtunk. Ténylegesen ritkán találkozunk, de hála a közösségi oldalaknak és az e-mailezés gyors információküldő lehetőségének, naprakészen tudunk egymásról, és időnként tartunk egy élménybeszámolót, kivel éppen mi van?

Ki sejtette még nyolc éves korunkban, hogy egyszer hasonló "mesterséget" űzünk majd, mert Lívi barátnőm nagyon-nagyon tehetséges író-költő.

Azt sem gondoltuk akkoriban, hogy még közös munkánk is lesz, pedig lett: a 2011-ben megjelent Kilófaló meseszakácskönyben több Bujáki Lívia vers is szerepel.

Lívi sem állt le a munkával azóta sem, most például a Gólyahívogató című e-bookjához gratulálok neki, amely ide kattintva elérhető. 

És a Meseszakácskönyvben lévő egyik versének közreadásával adok egy kis ízelítőt abból, milyen is a hamisítatlan Bujáki Lívia stílus: évek óta sok-sok anyuka olvassa Lívi verseit esténként a gyerekeinek. :)

Még több vers, még több információ Bujáki Líviáról itt. 

A Gólyahívogató c. verseskötet pedig még egyszer, ide kattintva található. 

Bujáki Lívia:
Tánc

Csendül a bárány
szürke kolompja,
furulyaszóra
ébred a rét.
Táncol a bárány
balra és jobbra,
felveti gyapjas
szürke fejét.

Táncol a bárány,
táncol a pásztor,
susog és táncol
fákon a lomb,
távol az úttól,
távol a háztól,
szól a tilinkó,
szól a kolomp.

És még mindig van tovább, ezt a verset meg is zenésítették!


Nagyon büszke vagyok Rád, Lívi, és örülök, hogy barátok vagyunk :) 

2015. március 14., szombat

Helyünk a világban

Mi emberek háromféle csoport egyikébe tartozhatunk.

Vannak, akik csak esznek-isznak-sokasodnak, lepergetik életük perceit 60-70 éven át, tisztességesen dolgoznak, felnevelik a gyerekeiket, de eközben egyszer sem jut eszükbe afféle dolgokon gondolkozni, mint életfeladat, életcél, küldetés a világban.



Mások valami megmagyarázhatatlan, ösztönös módon egészen kisgyerek koruk óta tudják, mi végre születtek erre a földre, és sosem volt kérdés számukra, hogy mi a céljuk, haladnak is tudatosan felé.



Megint mások egyszer csak azon kapják magukat életük egy bizonyos szakaszában - ez történhet 15 évesen vagy 55 évesen is -, hogy úgy tűnik, eddig éber álmot aludtak, ám hirtelen kérdések százai foglalkoztatják őket: ki vagyok, honnan jöttem, hová tartok, van-e bármi célja az életemnek, s ha van, ugyan mi az, megtudom-e valaha?


A válaszhoz vezető út sok kudarccal, sok örömmel, könnyel, nevetéssel, csalódással, sikerélménnyel van kikövezve: mélységek és magasságok útját bejárva kerülhetünk egyre közelebb a válaszokhoz, önmagunk legbelsőbb titkaihoz, a belső harmóniához - tapasztalati úton.



Én ebbe az utolsó csoportba tartozom, s ide tartozik az egyik testvérem, Virág is. (Tesóimról korábban már itt meséltem.) Mindketten segítő tevékenységet folytatunk, mert amint megszerez az ember valamilyen tudást, automatikusan úgy érzi, nem tarthatja meg magának, hanem tovább kell adni azt másoknak, ahogy egykor ő kapta: nála tapasztaltabb emberektől, életeseményektől, élmények útján.

Hogy én miben tudok segíteni, az nem titok, kezdtem az egészséges étkezéssel kapcsolatos munkával, ami azóta sokkal többrétűbb lett, amilyen alapigazságokat megtanultam önmagunk működéséről, a minket érő események, betegségek, élethelyzetek jelentéséről, életminőségünk jobbá tételének módszereiről, azokról már szakácskönyveim helyett a Lélekkönyveimben írok - s ami azokban szerepel, már sokkal több annál, hogy mit együnk vagy mit ne együnk.

A testvérem egy segítő szerepét vállalta fel. Bárkivel előfordulhat, hogy elakad, nem látja egy helyzetből a kiutat, megtorpan, talán visszafelé is lép, elveszíti élete felett az irányítást. Ilyenkor jöhet jól egy kívülálló segítsége, aki elfogultság nélkül képes néhány beszélgetés, néhány jól irányzott kérdés segítségével megadni egy kezdő lökést ahhoz, hogy az illető saját maga csodálkozzon rá: a megoldás mindvégig benne volt, csak elő kellett csalogatni.

Testvérem bemutatkozása ide kattintva olvasható, szeretettel ajánlom őt mindenkinek, aki úgy érzi, pont ilyesfajta segítségre van szüksége. :)

2015. március 5., csütörtök

Rend a lelke mindennek...

A renddel nagy harcokat vívtam évekig. Ami azért furcsa, mert nagyon szeretem, szerettem, ha rend és tisztaság vett körül, de létrehozni, és főleg megtartani nagyon nehezemre esett, mert egész egyszerűen nem volt a zsigereimben. Vannak emberek, akik a kisujjukból, gondolkodás nélkül, magától értetődően, akár a lélegzetvételt, kirázzák az állandó rendet, míg mások évek alatt, vagy soha nem jutnak el odáig, és megmaradnak trehánynak.

Amíg a gyerekek kicsit voltak, többnyire káosz vett minket körül... Ahogy születtek, ahogy egyre többen lettünk, úgy árasztott el évről - évre minket a rengeteg játék. Reggel úgy belebújni a cipőbe, hogy egy legókockára lépünk, vagy a háborús övezetre hasonlító nappali szőnyegen megpróbálni úgy átmenni, hogy ne nyírjuk ki a Barbie-kat, játékkardokat, plüssöket - teljesen természetes volt.

Leszedett, és halomban a kanapén hagyott száraz ruhák, elől felejtett vasalódeszka, összecsukott babakocsi, szétdobált cipők, földre esett ruhák, papírzsepik, papírfecnik, ceruzák, kisautók - minden szanaszét.

Valahogy így (Forrás)

Persze az ember újra és újra nekikezd a nagytakarításnak, és elhatározza, hogy na most aztán minden másképp lesz... és másképp is lesz úgy egy-két órára. Volt, hogy egyszerűen elsírtam magam a reménytelenségtől, amikor egy egész napos takarítás után hazaértek a gyerekeim, és nem túlzok, tíz perc alatt már minden szanaszét volt, csizmák, kabátok, táskák, játékok. Három gyerek amerre megfordult, ott ledobott magáról valamit és úgy éreztem, ennek soha nem lesz vége. Na persze lehet jönni a büntetéssel, szigorú nevelési elvekkel, de én sárkány sem akartam lenni vagy valami anyabőrbe bújt terrorista. Most már tudom, mindig is arra vágytam, ami most van, talán 1-2 éve, csak a megvalósítás útját nem láttam még. 

Általában rosszul viseltem ezeket az éveket. Rendre, harmóniára, tisztaságra vágytam, és többnyire mindezek ellentéte vett körül. Egész egyszerűen szégyelltem magam ezért a helyzetért mások előtt, de nem tudtam változtatni rajta, mert nem volt annyi idő és energia, máson volt még  a hangsúly. 

Ehhez több mindennek kellett változnia: nekem és a gyerekeimnek is. Ők felnőttek, én bölcsebb és szorgalmasabb lettem. :) 

Amikor a nővérem mondta vagy tíz éve, mikor álmélkodtam, hogy de gyönyörű rend van mostanában náluk, hogy nyugi, majd megnőnek a tieid is, és nálatok is így lesz, hát nem nagyon hittem. 

Aztán tényleg megnőttek. :) Megszűnt a tengernyi játékos doboz és kosár, maguk a játékok is. A legkisebbnek van pár Action Man figurája, pár doboz legó és nagyjából ennyi. Megnőttek, és megértik, hogy a kabátoknak a fogason a helyük, a cipőknek a szekrényben, a szemétnek a szemetesben, a ruháknak a szennyes kosárban... Persze megérthették volna ezt öt és tíz évesen is, de akkor valahogy nem ment. :) Én meg hagytam, szóval, ehhez két ember kell. 

A sok játék helyén sok hely is felszabadult. Ami eddig szem előtt volt, most végre zárt helyett kapott: társasok, magazinok, könyvek, ruhák.

Én is változtam. Régen is szerettem volna, ha rend van, de most már AKAROM is. Emiatt addig alakítgattam az életemet, a tennivalóim listáját, míg a rendrakás és tisztaság kérdése az utolsókról az első helyek egyikére került. És a fő különbség, hogy élvezettel takarítok, tehát már nem csak a végeredmény tesz boldoggá, hanem az egész folyamat, még az olyan "undi" munkák elvégzése is, mint a macskaalom takarítás vagy a wc tisztítás... Mert pár perc az egész, és minden tiszta és illatos. 
Ezt szeretem a legjobban, az illatokat. A tiszta otthonban érezhető a tisztaság illata, akár szó szerint, valamelyik virágillatú tisztítószer miatt, és átvitt érelemben is, egy tiszta otthonnak más az egész légköre, kisugárzása. 

Furcsa kettősség ez, mert elég lezser voltam pár éve, nem csináltam (mindig) nagy ügyet a rumliból, mert bár vágytam a tiszta otthonra, az énem másik fele meg úgy volt vele, és ha minden szanaszét van, akkor meg mi van? Lényeg, hogy mindenki jól van, együtt vagyunk, minek sopánkodjak azon, ami nem megy? Máskor persze meg összeomlottam, és szégyenkeztem mások előtt, hát, így megy ez, ha kettős énje van az embernek :) :) :) 

Most viszont már kifejezetten zavar, ha nincs minden rendben körülöttem. Akkor érzem jól magam, ha minden ki van mosva, ha nincsenek halomban a piszkos tányérok a pulton, ha nem morzsás az asztal, ha nincs használt póló ledobva a kanapéra. Ha tiszták az ablakok, a párkányok, pormentesek a bútorok, fel van mosva, és egyszerűen ragyog minden. 

Nem jön össze mindig, egyetlen rendkívüli eset elég ahhoz, hogy a jól kialakított rendszerem boruljon, akkor átmenetlieg megint jön a káosz, de ez már csak 1-2 napos időtartam, és akkor sem olyan mértékű, mint fénykorunkban, aztán visszaáll a rend, szó szerint. 

Így változik az ember, és ezért nem szabad soha feladni a reményt, mert aki akar, az képes lesz változni, és trehány, laza, szétszórt emberből összeszedetté és igényessé válni, szép, meleg (tiszta!) otthont teremtve. :) 

Nagyon szeretem a virágokat, minden minőségben: festményen, fotón, élőben. 

Szeretek dekorálni, a minimál stílus nem az én világom

Szeretem a harmóniát, a szimmetriát, és a virágokat ugye, minden mennyiségben :) 


A birtok beceneve Toscana, de a mediterrán vonzódás mellett nagyon jól megfér a rózsás-fehér romantika is :) 

Rálátás a konyhából az étkezőre. Az asztal közepén egy Calathea, amit nagyon szeretek, mert csak hozza, hozza az új hajtásait, úgy tűnik, jól érzi magát nálunk. 

Tele van a ház órákkal. Nem tudunk olyan irányba állni, hogy valahonnan rá ne láthassunk egyre :) Szeretem őket. 



Csipke mániás vagyok. Mindenhol van, mintha egy 80 éves öreg nénike otthona lenne, vagy kicsit megállt volna az idő a múlt század elején. Apai nagyanyám volt olyan, hogy még a hűtő és a mosógép tetején is kalocsai mintás richelieu terítő volt. Nálunk a gépek tetején azért nem, de a tálalószekrényeken szintén volt, mindegyiket anyu készítette. 

Ilyesmiket: 




Ezzel szemben én a fehér csipkét szeretem inkább, de azt mindenhogy: fehér hímzéses terítőket, csipkeszegélyes abroszokat, hófehér, csipkés ágyneműhuzatot... 

Szívesen készítek én is ezt-azt 



Az otthonunk amolyan romantikus-mediterrán-eklektikus-rusztikus stílusötvözet :) 


Mindig van egy kis ünnepi dekoráció is. 

Olvasóim ajándékait is őrzöm, a teljesség igénye nélkül két példa: 

Ezek itt kecsketejes szappanok, és nincs szívem őket elhasználni, díszként őrzöm őket :) 

Óra, és romantikus virágos "kincsestartó" dobozka egyben, nagyon szeretem