2016. augusztus 5., péntek

Töltsd le még ma, és vágj bele!

Az alábbi üzenetet tegnap kaptam, gondoltam, megosztom Veletek: 




"Kedves Judit!

Ma rendeltem meg a 60 oldalas Pdf anyagot, amit mar mindjart le is "darálok". :) Teljesen magával ragadt az írásod es őszinteséged!

A kezdetek óta követlek, amiota rátaláltam a weblapodra.

En 46 éves vagyok. 20 éve szültem es azota makacsul itt van velem 10 kg felesleg. Nem voltam soha annyira motivalt, hogy szigorú lépéseket tegyek meg, de ennek most remélem vége es beallhatok kozétek a sorba.

Kérlek vegyél be a titkos facebook csoportba, hogy engem is elkapjon es magaval ragadjon a flow. :D

Tovabbi sok sikert es kitartast kívanok Neked❣❣❣

Szeretettel es üdvözlettel:

J.-Sz. Ildikó, Balatonföldvár"



Nos, Ildikó azonnal bekerült a titkos csoportba, a legfontosabbat megtette: lépett, és elkezdett tenni a változásért, nem azt várja a továbbiakban, hogy a dolgok majd csak megoldódnak valahogy.

A csoportban Ildikót is támogató közösség fogadja, hasonló cipőben járó nőkkel és férfiakkal. Vannak, akik már előrébb járnak, ők is rendszeresen megtámogatják a kezdők önbizalmát, sőt, vannak olyanok is, akik már befejezték az útjukat, ők már ismerik a célba érés mámorító érzését, ezért szintén sok hasznos tanáccsal tudják ellátni a mögöttük haladókat.

Csak az út és a tempó más, a cél egy.

Mindenki maga dönti el, marad-e a langyos vízben, vagy nagy levegőt vesz és alámerül..., hogy megtisztulva, fejlődve, megújulva, teljesen kicserélődve ússzon a felszínre és egészségesen, vonzón, sportosan, kiegyensúlyozottan folytassa az életét....

A csoportban semmi sem kötelező. Aki meg sem akar mukkanni, meg sem mukkan :) Csak csendesen, észrevétlen szemlélődik, töltekezik, fejlődik és FOGY. Hiszen ezért jött. Aki pedig nyitottabb, azonnal barátkozhat, beszállhat a párbeszédekbe, hírt adhat a jelenlétéről: itt semmi sem kötelező, hisz mint a Kilófalóban minden, itt is minden az egyéni igényekről szól, szabadon, kötelezettségek nélkül. :)

A Végleges fogyás titka című tanulmány még aug. 15-ig vár Téged is nagy-nagy kedvezménnyel. Töltsd le még ma! >>>>>


Remélem, mielőbb a csoportban üdvözölhetlek Téged is, és csatlakozol a "sikercsapathoz". :)


További szép napot kívánok,

Judit

2016. március 31., csütörtök

Áprilistól törzsvásárlóinknak ingyen szállítunk!

Sokan ismerik már törzsvásárlói kedvezményünket, mert az elmúlt hónapokban teszteltük kedves megrendelőink körében. 

Mostanra végleges formát öltött a rendszer, ezért "közhírré" tudjuk tenni. :) 
Vagyis örömmel jelentem be, hogy április 1-jétől, a második rendelésének leadását követően automatikusan törzsvásárlónkká válik mindenki! Igen: mindössze egy rendelést kell leadni ahhoz, hogy a másodikat már INGYEN szállítsuk ki. 

Részletek, feltételek 

- Törzsvásárlónak minősül az a megrendelő, aki havonta legalább egy alkalommal (felső határ nincs!) házhozszállítás megjelölésével megrendelést ad le webáruházunkban, minimum 7999 forint értékben, és megrendelését át is veszi. A csomagjával együtt kap ugyanis egy 30 napig érvényes kuponkódot (ez a kód minden hónapban más), mely a következő vásárlástól lép érvénybe. Azaz a második rendelésnél tudod majd érvényesíteni, attól kezdve válsz ténylegesen is törzsvásárlónkká. 

Mit kell tenni, ha szeretnéd megkapni a törzsvásárlóknak járó kiváltságot?

1. Adj le egy rendelést a Kilófaló webáruházban (tetszőleges összegben!). Ha 15 ezer forint felett rendelsz, már ezt a csomagot is ingyen szállítással kapod, vagy ha van Kilófaló káprázat könyved, használd fel hozzá az abba nyomtatott, ingyenes szállításra jogosító kupont! (Ha nincs meg a könyv, itt beszerezheted!

2. Vedd át a rendelésedet a futártól, és jól őrizd meg a csomagban lévő, április hónapra érvényes kuponkódodat, és ne felejtsd el felhasználni április 30-ig!

3. A havi törzsvásárlói kupon korlátlan alkalommal felhasználható az adott hónapban (annyiszor szállítjuk ki ingyen a csomagodat, ahányszor rendelsz min. 7999 forint értékben), de mindig érvényesíteni kell a vásárlás során! Ehhez megrendeléskor a webáruház Kosár felületén a Kupon beváltása mezőbe írd be a kódot, és kattints rá a Beváltás feliratra! Ha jól csináltad, lenullázódik a szállítási költség, feljebb pedig a következő felirat jelenik meg: "Az ajándékutalvány kód elfogadva!"

Ha valaki nagyon nem boldogul a technikával, próbálkozzon másik böngészővel vagy hívja segítségül az ifjúságot:), végszükség esetén az is jó, ha a Megjegyzéshez beírja a kuponkódot. (Ekkor viszont csak mi tudjuk majd utólag levonni a szállítási költséget, senki ne lepődjön meg, ha a rendelésben változatlan marad!) 

A kuponokat már a mai naptól kezdve megkapja csomagjában mindenki, akinek a rendelését mától feldolgozzuk. :) 

Ezzel szeretnénk kifejezni nagyrabecsülésünket az évek óta hűséges Megrendelőink felé, bízva abban, hogy ezzel a gesztussal sok időt, utánajárást, cipekedést tudunk megspórolni az elkötelezett Kilófaló követőknek! Ezáltal tartósan hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a vásárlás gazdaságosabb legyen, a megspórolt szállítási díjat és az - eddig - személyes vásárlásra szánt időt pedig szeretteitekre, vagy éppen Kilófaló ételek készítésére fordíthassátok! :) :) 


További szép hetet kívánok! :)

Judit 

A törzsvásárlói akció visszavonásig érvényes! 

2016. március 25., péntek

Állatkerti séta

Pár héttel ezelőtt az állatkertben jártunk, ahol évek óta nem voltunk. Nekem a legnagyobb élmény a kecskesimogató volt, a másik pedig, hogy kengurut is tudtam simogatni. Úgy vártam azt a napot,  mint más az afrikai szafarit :), és persze mindig kettős érzés is. Egyrészt nagyon jó testközelből látni olyan állatokat, melyek valódi élőhelyére soha nem fogok eljutni (elefánt, strucc, majom, pingvin), másrészt mindig sajnálom is őket, mert jobb sorsot érdemelnének, de felesleges ezen tépelődni, hiszen tudjuk, hogy mindenkinek nagy vonalakban megírt sorsa van.

Lényeg, hogy egy nagyon jó családi nap volt :)

Nagyon igyekeztünk, hogy rávegyük, ugorjon a vállunkra, de nem jött össze


Marcika, szelídebb pillanatában (á, nem, mindig ilyen cuki) 



Ők az egész család kedvencei. Nagyon tetszene, ha nálunk is honosak lennének,
és itt totyogna néhány az udvarban. 




Ők azok, akiket szívből sajnálok, bár nem ismerem a fókák lelki világát,
de ha játékosak is, a saját élőhelyükön, szabadon talán jobban éreznék magukat.
Bár a fene tudja, mert ha meg megeszi őket a jegesmedve,
mégis jobban járnak fogságban élve... Nehéz ügy ez. :) 





Na, ezeket a cuki kengurukat tudtuk simogatni, nagyon aprók és aranyosak és békések voltak. :) 




Mi is bevállaltunk egy állatkerti emlékfotót: fából faragott királyfi helyett egy koalával. :) 

Női logika :)

Nagyfiam: - Mam', nincs tiszta gatyám!
Én: - Hogyhogy? Most mostam ki a farmered!
Ő: (nagy sóhaj, kissé reményvesztett arckifejezés, türelmes hanghordozás):
- Mam'... Alsógatyám nincs!
Én: - Jaaa, akkor miért nem azt mondod, hogy nincs "bugyid", azt értem!

:D

A gatya ugyanis nekem a nadrág, a bugyi meg az alsó. Tök egyértelmű! Nekem... :)

2016. március 18., péntek

Az első pillantás...

Minden anya érteni fogja, mi az az érzés, amit most körbeírok. Amikor 9 hónapon át fejlődik bennünk a családunk legújabb tagja, rengetegszer elképzeljük, vajon milyen lesz? Milyen lesz a kis arcocskája, milyen lesz a hangja, amikor először felsír? Ha van már nagytesója, vajon rá fog hasonlítani? Óriásbébiként születik, vagy kis pirinyó, apró babaként? Lesz haja, vagy kis kopasz golyó lesz a fejecskéje?

És akkor eljön a hónapokon át megálmodott pillanat. Először látod meg, magzatmázasan, maszatosan, hunyorgó szemekkel, gyűrött, püffedt pofival. Kilenc hónapig a tested része volt, érezted előbb apró, később néha lórúgással felérő, bordák közé hatoló rúgásait :), mégis, akkor látod meg őt teljes valóságában, amikor végre megszületik.

És minél többedik gyerek, annál jobban bőg az ember abban a katartikus, szent, első pillanatban. :) :)

Én háromszor élhettem át ezt a csodálatos érzést, majd utána még pont 11-szer.

Mert amikor kijön a nyomdából egy új könyvem, és először feltépem a fóliát vagy csomagolópapírt, amibe kötegelve van, akkor derül ki a hónapokon át csak elképzelt és találgatott valóság, milyen is a legújabb gyermekem? :)

Olyan a borító árnyalata, ahogy képzeltem? Olyan jól mutatnak a betűtípusok, ahogy a monitoron? Jók lettek a képek kinyomtatva is? Nem csúszott el a tördelés?

Ezer kérdésre, ezer válasz, szívdobogás, melegség, itt van, megérkezett, akármilyen is, de az én "kicsikém", imádom, ahogy van: hosszú hónapok munkájának megérdemelt gyümölcse.

Legújabb szakácskönyv-gyerekem, Kilófaló káprázat névre keresztelve 2016. március 16-án gyönyörű szép narancsruhában, makkegészségesen megérkezett. :)

Ahogy a többi könyvemnek is, hosszú, boldog, sikeres, utánnyomásokban gazdag, sok embert boldoggá tevő életet kívánok neki is! :)






2016. március 9., szerda

Elárulom a titkot, miért kezdtünk családi és baráti körben hirtelen gyorsabban fogyni! :)

Elöljáróban annyit, hogy ennek a bejegyzésnek a tartalma már kiment hírlevélben a "belső" körnek. :) (Ahová még nem érkezett meg, majd meg fog.) 

A következő reakciók jöttek rá már az első percekben: 

"Szenzációs!" "Jókat vigyorogtam!" "Engem abszolút motivál" "Köszönjük, hogy mindig kitaláltok valami szenzációsat, nekem ez is nagyon bejön!" "Szeretném kiegészíteni a könyvrendelést ezzel is!" 

Kedves Olvasóm, Hajni javasolta még, hogy az én fotóm helyett esetleg valami elrettentő, csúnya képet, boszorkányt, sárkányt kellene felhasználni ehhez a bizonyos dologhoz, ami abszolút jó ötlet, és köszönjük! Mi most ennél  a szériánál nem is az elrettentésre, rossz érzés keltésre fektettük a hangsúlyt, hanem pont, hogy jó érzésekkel, derűsen, mosolyogva maradjunk motiváltak, s közben ugyanilyen jó hangulatban álljunk ellen a kísértésnek! 

Ezért gondoltuk úgy, hogy visszatartó ereje lehet annak, ha maga Szoó Judit "felügyeli" a sikert, akinek a Kilófaló életmódja majdnem egy évtizede bizonyít sok ezer ember életében, és hathat rájuk motiváló hatással.   :) 

Hogy mi a fenéről beszélek? A folytatásból azonnal kiderül! :) 



Köztudott, hogy nekem nagyon fontos a motiváció, sőt, mindenkinek az, hiszen nélküle nem is lehet élni. Motiválatlanul kezdjük el azt érezni, hogy talán nincs is értelme az életnek. Mert tényleg mi értelme a reggeli felkelésnek, a napi robotnak, ha nem látunk magunk előtt lebegni valami célt, ami miatt ösztönzést érzünk, hogy nap nap után tegyük, amit tennünk kell?

De motiváció kell a fogyáshoz is, különben mi sarkallna arra, hogy tényleg elérjük az áhított külsőt? 

Ezen kívül a humor is átitatja az egész életemet, az írói stílusomat, a lényemet: humor nélkül élni olyan, mintha só nélkül kellene főzni. :) 

Na most ezek után jött egy ötlet, hogy e kettőt, a motivációt és a humort valamilyen formában ötvözni kellene, hogy még nagyobb és főleg kitartóbb tettekre ösztönözzön minket. Hogy emlékeztessen a kitűzött célra akkor is, amikor már lanyhul a lelkesedés. Magamból kiindulva tudom, hogy az a legrosszabb, amikor a jó kezdés után a szürke hétköznapokon magunk is kételkedni kezdünk, vajon valaha elérjük-e kitűzött célt?! Ami lehet az álomsúly is, vagy éppen annak a megtartása. Pláne, ha már évek óta élünk új szabályok szerint, idővel elkerülhetetlen egy kis fásultság...  

Amit erre a célra kitaláltunk, azt baráti és családi körben kezdtük tesztelni. Nagyon izgalmas, és egyben megdöbbentő volt tapasztalni, hogy amit vicces kis motivációs ötletnek gondoltunk, milyen komoly visszatartóerővel bír, és mennyire megkönnyíti a kontrollált fogyást! 

És felért egy pszichológiai tanulmánnyal végignézni az arcokat, amikor leesett nekik, mi is az, amit látnak! :) :) 

 Azt előre mondom, hogy nem való mindenkinek! Akik mindig másban keresik a saját kudarcaik okát, akik mindig másra teszik a felelősséget és nem tudják vállalni a saját tetteikért, akik nem értik, hogy a célokért KITARTÓAN tenni kell, akik még nem tudják, hogy ami egy embernek sikerült, azt az eredményt attól kezdve BÁRKI megismételheti, nos rájuk ez a pici dolog sem fog ösztönzően hatni, sőt azt mondják, na egy újabb "ezoterikus" hülyeség. :) 

Azoknak sem való, akik nem értékelik a finom, csendes humort, a kedves gesztust, bár én azt hiszem, ilyen ember a hírleveimre sem iratkozna fel.:D 
Mi azoknak készítettük, akiknek már nem kell magyarázni, mert tudják, hogy nem mindegy, milyen közegben élnek, milyen feliratok, szövegek, szavak, mondatok itatják át napi szinten az életüket? Akik tudják, sosem írunk ki olyat a monitor fölé, hogy "szeretnék lefogyni", csak olyat, hogy "napról-napra, egészségesen és folyamatosan fogyok". 

Azoknak készült, akik számára a Kilófaló, mint életmód, jelenség, mint ételek gyűjteménye, mindaz, amit javaslok, tanácsolok, továbbadok: az elmúlt lassan 9 évben már bizonyított! Akik már tudják, ha mondok valamit, annak oka van. Akik nem csak azt látják, amit a két szemük láttatni enged, hanem már picit túllátnak a kézzelfoghatón, a szemmel láthatón... 

Akik ismerik a Lélekkönyveimet, azoknak meg nem is kell többet mondanom, már rég értik, mire gondolok. 


:)

Használja mindenki egészséggel, szeretettel, akinek segítségére van, abban a biztos tudatban, hogy mostantól "mindent látok!" :) 

(A gyerekeim másfél-másfél kilót fogytak azóta, hogy először meglátták, én hármat, mert még engem is visszatart, ami azért elég vicces helyzet, ha majd meglátod, miről is van szó...) :) 

Motivált és derűs napot kívánok, és őszintén elnézést kérek azoktól, akiknek az ilyen jellegű moitváció "nem megy át", falra másznak a kiragasztott "vezérmondatoktól" és hasonlóktól: ők tekintsék tárgytalannak ezt a mai bejelentkezést és bocsánat, hogy feltartottam őket! ;)

Mindenki más váljon újra gyerekké, eressze szabadjára a jobb agyféltekéjét :), és mosolyogva dobja fel a fogyás/súlytartás szürkülő hétköznapjait egy kis vidám, "szoójuditos" támogatással! :) :) 


Judit

2016. március 8., kedd

Kilófaló bonbonok minden mennyiségben

Minden bonbon receptje megtalálható a Kilófaló (diabetikus) étel- és édességrecepteket tartalmazó Kilófaló káprázat című szakácskönyvben.

Megrendelhető itt>>> 

Ezeket csak "szíves Milkának" neveztük el, a csoki rajta átmenet az ét és a tej között,
hogy a karamelltöltelék mellett ne legyen olyan borzasztóan édes. 




Nagy küzdelem volt. Hogy hasonlítson ízre is, külsőre is,
és még a ropogós, keményebb burok is meglegyen. Én győztem, ez is megvan! :) 




2016. március 2., szerda

Kilófaló (diabetikus) Párizsi kocka, marcipános, mogyorókrémes és karamellás bonbonok!

Mikor csak gondolkoztam ezen a bejegyzésen, azon morfondíroztam, hogy is jött a Kilófaló bonbonkészítés, azon belül is például a Párizsi kocka elkészítésének ötlete? Nem jöttem rá, de magamat ismerve, ahogy sorra vettem egyik népszerű édességet a másik után (Oreo keksz és - torta, Ferrero, Raffaello, Dunakavics, Pilóta keksz), valószínűleg már sodort magával a lendület. :) :)

Mindenesetre a következő, családon belüli eredményekről tudok beszámolni bonbon-fronton: 

- A nagyfiam abszolút kedvence a (hamis) marcipános bonbon lett. :) Meg is ígértem neki, hogy ha befejeztem a könyvet, kap tőlem egy teljes adagot és csak az övé lesz az egész.

- A lányom a Párizsi kocka szerelmese lett, alig tudtam normálisan lefotózni őket, mert folyton jött a kérdés, mikor lehet már megenni? :) Ma mondtam, hogy amint lesz időm, megint csinálok bonbonokat (csak úgy, magunknak), természetesen mi volt az első szava: - De Párizsi kockát csinálj! :)

Szóval a marcipános bonbon mellé egy Párizsi kocka már biztos feladatom.

A lányomtól kaptam még egy ajándékot, ugyanis a karamellkrémes bonbonra azt mondta, olyan, mint a karamellás Milka, amit nem tudom, minek szánt, de én egy elég nagy bóknak vettem. ;)

A közös családi kedvencünk pedig a mogyorókrémes lett, bonbon kísérleteim közül az volt az első, és mindegyiknél az volt a szempont, hogy ne kemény legyen a töltelék, hanem a csokiburkon belül finom lágy. Hát az lett, elégedett vagyok! :)

Mindegyik recept benne lesz a heteken belül megjelenő Kilófaló káprázat című szakácskönyvemben. Kedvezményes előrendelési lehetőség még március 15-ig! >>>>>

Persze, a jó recept még csak fél siker, jó eszközök nélkül jó eredményt elérni is nehezebb (tudom,
mert végigmentem a bonbonkészítés rögös útján!). Azért elveimhez hű maradva, elmesélem a könyvben, milyen "maszek", házilag is kivitelezhető filléres módszerekkel is lehet bonbont előállítani, de csak nem hagytak nyugodni (a fejlődés jegyében) a valódi szilikonos bonbonkészítő formák.

Webáruházunk kínálatát ezért szebbnél-szebb, jó minőségű formákkal bővítettem, melyekkel álomszintűre emelkedik a házi bonbonkészítés folyamata.

A könyveladásokból évek óta látjuk, hogy ha egy könyvem megtetszik valakinek, akkor vesz egyet a lányának/vagy az anyukájának/vagy a barátnőjének/vagy az unokájának is: ki épp hol tart a generációs ranglistán. :)

Ez adta az ötletet, hogy a darabonként megvásárolható szilikoncsodák mellett legyenek ún. ANYA-LÁNYA fantázianevű bonbonkészítő szettek, amikor töredék áron lehet egyszerre két bonbonkészítő formához jutni:)

Szilikon bonbon- és csokikészítő formák itt >>>>>

Már csak néhány hét, és megjelenik a Kilófaló káprázat! Végre! 

Ami mindenkinek jár az előrendelés mellé: 

- Kedvezményes ár (3450 helyett 2540 forint)

- Kedvezményes szállítási költség (1590 helyett 990 forint) Az ehhez szükséges kód, melyet a vásárlás során kell érvényesíteni: THFE9UGZ

- Az előrendelők között 3 példányt kisorsolunk ajándékba

- Ez lesz az első szakácskönyvem, melyben ahány recept, annyi színes fotó lesz! :) Juhú! :) 

- A könyv tartalmazza valamennyi eddig megjelent receptem betűrendes keresőjét! Ha keresel valamit, nem kell többé 9 könyvet végiglapozni... 

- Tartalmazza ezen kívül minden szakácskönyvem tartalomjegyzékét is, hogy könyvenként is át tudd tekinteni, melyik milyen tematika köré épül, érdekes lehet-e számodra? 

- Továbbá, talán emlékeztek, a Kilófaló ízkavalkád rendelésekor volt olyan először, hogy a könyvhöz ajándékoztunk egy ingyenes szállításra jogosító kupont, melyet bármiféle összeghatár megszabása nélkül egy hónapon belül be tudtatok váltani. Azt mondom, a jó szokásokat érdemes megtartani, úgyhogy a Káprázattal sem lesz ez másképp: a kupon magában a könyvbe lesz nyomtatva, így biztosan mindenki megkapja, nem fog kiesni,
elveszni, fogadjátok szeretettel! :) 

- Végezetül, a könyveket gyönyörűszép "motivációs" Kilófaló díszcsomagoló-papírokba csomagolva küldjük. 

A Kilófaló káprázatra még március 15-ig előrendelés adható le itt >>>>>>>>











Édes élet :) 





2016. február 24., szerda

Ezek is benne vannak a Kilófaló káprázatban :)




Ez is mind-mind megtalálható a Kilófaló káprázatban!>>>




Ha valami elérhető, megoldható, miért is érnénk be kevesebbel? 
Teljes értékű életet a cukorbetegeknek, fogyni vágyóknak és tudatos étkezőknek is! 





Kilófaló: "...hogy ne csak az étel fogyjon!" 

2016. február 22., hétfő

Csapatépítő tréning a tavi halaimmal :)

Befagyott vízesés 
Túl vagyunk a tóval is az első télen, aggódtam, mi lesz a halaimmal, ha jön a fagy, mivel nem túl mély. Azt találtam ki, hogy folyamatosan működtetem a szökőkutat, ami ugye szűrő is egyben, hiszen az áramló víz csak nehezebben fagy be. Tudom, hogy van az a hideg, ami még a vízesést is képes befagyasztani, de azért úgy sejtettem, hazánkban nem valószínű olyan mértékű lehűlés. :)

A terv első fele be is vált, már hogy mikor már tök vastag jégréteg volt a tó tetején, a szűrő akkor is rendületlenül dolgozott, és  a közepén egy lék végig megvolt.
 
Néhány hete jött az enyhülés, olvadás, aztán kb. 2-3 hete pedig a tó egyik felén teljesen elolvadt a jég. Lélegzet visszafojtva szemléltem a vizet, előbukkannak-e a halacskáim, mert annyit azért tudtam, hogy a jég alatt átváltanak "téli", lelassult "üzemmódra", nem is szabad olyankor etetni őket, aztán ha vége a télnek, szépen új erőre kapnak.

Összeszorult a szívem, amikor a tiszta vizű tó alján megláttam a drága  halaimat mozdulatlanul az oldalukon fekve... El sem mondtam a családnak a kudarcot, igazi gyásznapot éltem át megint, hiszen minden élőlényt úgy szeretek, aki a gondjaimra van bízva...

Kimentem azért másnap is, a halak szegények - hova is mentek volna holtan? -, ugyanott feküdtek a tó aljában. Azért az én életösztönöm és az életbe vetett hitem is jó erős, végig azon morfondíroztam, hogy attól még maradhatott élet a tóban! Mi van, ha a tó másik felében, az el nem olvadt jég alatt, a tavirózsák között maradtak halak, akik átvészelték a fagyot?!

Állok, nézegetem és gyászolom a halott halakat, amikor a szűrő közelében az egyik arrébb sodródott. A szívem kihagyott egy ütemet, aztán rájöttem, hogy csak az áramlat lökte arrébb. Nézem tovább, de akármilyen is az az áramlat, ez hal bizony nemcsak sodródott, hanem összerándult! B.sszus, gondoltam, a nézésemmel feltámasztottam egy halat! :) :) :)

Na innen nem volt megállás, mint egy ezoterikus gyógyító, rámeredtem a halra, és telepatikus úton azt sugároztam felé mint Krisztus kései utódja: "Támadj fel, támadj fel!!"

A hideg futkosott rajtam, mikor a hal tényleg egyre többször megmozdult, végül féloldalasan, összevissza (kb. pont úgy, mint aki három hónapos fagyasztásból ébredt....) ÚSZNI KEZDETT.

Na mondom, ha ez egy halnál bejött, akkor "támasszuk fel mindet!" :) Úgyhogy csak annyit tettem, hogy teljes beleéléssel és izgalommal mondogattam tovább a halnak, hogy "éleszd fel a többit is!", és tiszta sci-fi volt, mert amelyik hal közelébe úszott, az megmozdult és rövidesen életjeleket adott!

Természetesen nem nekem vannak extra képességeim, valószínűleg akkor a halak így telelnek át, és nem úgy, ahogy én hittem, hogy a tó alján azért ha lassan is, úszkálnak és "elvannak". :) De nagyon felemelő és klassz érzés volt végignézni a "feltámadásukat", elengedni a szívemre nehezedő hatalmas köveket az vélt elvesztésük miatt, és eddig is szerettem őket, de ez az élmény még értékesebbé tette őket számomra.  És nem utolsó sorban nagyon jó volt megint egy új tudással, tapasztalattal gazdagodni.

Azóta már rajban úsznak - vagyis nagyon sokan vannak -és csupán egyetlen haltetemet dobott fel a víz, úgyhogy a szűrő egész télen való működtetése úgy tűnik, bevált.


Minden áldott nap, amikor reggel kilépek a házból, hogy cicákat, kutyákat, tyúkokat, libákat, pulykát etessek és köszöntsek, mindig a tó mellett megyek el, és amikor meglátom a legnagyobb (a képen nem látható), gyönyörű sárga aranyhalat, az már előre bearanyozza az egész napomat, és a "szerencsehozó" hal látványa előrevetíti, hogy ismét egy csodás nap vár rám az én kis Toscanamban. :)

Ezek még tavalyi képek, azóta már nőttek. :) 






2016. február 19., péntek

Kilófaló (diabetikus) Pilóta keksz és omlós vajkaramella házilag készíthető változatai a Kilófaló káprázatban

A Kilófaló házi Oreo keksz, Oreo torta, ropogós bevonatú, belül krémes Raffaello golyó és Ferrero után itt a következő ízelítő a készülő Kilófaló káprázat című szakácskönyvemből.

Egyáltalán nem kell ahhoz sem cukorbetegnek, sem elhízottnak lennünk, hogy ilyen jellegű édességekre álljunk át: bőven elég, ha "csak" egészségtudatos étkezést választunk.

A fent említetteken kívül tehát megtalálható lesz a receptkönyvben a Pilóta keksz "kilófalósított" változata, valamint az omlós vajkaramella is.

Karamella receptem van már egy a Kilófaló házi csodákban, az átmenet a nyúlós és az omlós között. Ez a mostani, sok-sok kísérletezést és több kiló (!) édesítőszer felhasználása után a maximum, amit ki lehet hozni belőle, mert ahogy többször is mondtam, a cukorhelyettesítők teljesen másképp működnek, mint maga a cukor, sőt, általában édesebbek is, ezért sokszor furfangosnak kell lenni, hogy más módszerekkel próbáljuk elérni a legélethűbb (íz)hatást. Lányom - a főkóstoló minőségellenőr - áldását adta rá, úgyhogy azt hiszem, ez is rendben van. :) (Na jó, egyszerűen imádni való a tudat, hogy annyi év után újra bűntudat nélkül ehetek omlós karamellát!!) 

Van több kedvencem is a könyvből - a nevüket még nem árulom el, mert kicsit későbbre tartogatom a bejelentést, ugyanis tudom még fokozni a dolgokat :) -, de a Pilóta keksz garantáltan köztük van, nekem ez lett az egyik nagy kedvencem, mert mind ízre, mind kinézetre teljesen az igazit idézi.

Előrendelés leadható itt>>>>>


KEDVEZMÉNYEK AZ ELŐRENDELŐK SZÁMÁRA

- A könyv teljes ára 3450 forint lesz, de az előrendelési akció keretében március 15-ig 2540 forintért rendelhető meg!

- Az előrendelők az árkedvezmény mellett csökkentett házhozszállítási díjat is kapnak ajándékba ( mert nem mindenki tud eljutni a személyes átvevőhelyeinkre, ahová díjtalanul szállítunk),

- és minden előrendelő részt vesz egy nyereménysorsoláson is, ahol akár meg is nyerheti a könyvet!

Előrendelés leadható itt>>>> 

EZEK IS MEGTALÁLHATÓK A KÖNYVBEN

Két extra melléklet, most először! 

1. Azok kedvéért, akiknek már megvan az összes könyv: 

- Az összes, eddig megjelent Kilófaló szakácskönyv receptjeinek betűrendes keresője! Nem kell többé 10 könyvet egyenként átlapozni, ha keresel valamit :) 

2. Azok kedvéért, akik csak most ismerkednek a Kilófaló könyvekkel:

- Az összes Kilófaló könyv tartalomjegyzéke, kötetenként feltüntetve, hogy jobban megismerhessétek, melyik milyen témakörben íródott és érdekes lehet-e számotokra? 


FOTÓK A KÖNYVBŐL 










2016. február 16., kedd

Kilófaló motivációs díszcsomagoló papír

Rám nagy hatással vannak a motiváló mondatok, idézetek, megerősítések. Hiszek bennük, és hiszem azt, hogy ahogyan pl. a "halál", "megölte", "tragikus", "fájdalmas", "felrobbantotta", "úgysem sikerül" szavak, kifejezések rossz érzéseket keltenek az emberben, úgy a "harmónia", "béke", "napsütés", "boldogság", "százszorszép", "lebegés" "siker", "győzelem" szavak (és órákon át sorolhatnánk a példákat), jó érzésekkel töltenek el minket, és pozitív dolgok felé sodornak.  
A különféle mondatoknak is megvan ez a "varázsereje". Aki egész életében azt gondolja magáról, hogy semmirevaló, értéktelen, tehetségtelen, miért is lenne más, ha önmaga felé is csak ennyi a saját elvárása? Az élet egy morzsával sem ad többet,  mint amit elvárunk tőle. 
Aki viszont ráérez annak az ízére, hogy ha szereti önmagát, biztatja, hisz a terveiben, hisz önmagában (és persze elkezd tenni is): az előtt feltárulnak a lehetőségek! 
Mögöttem hosszú önismereti út áll: kitartó önutálat, önbizalomhiány, kishitűség volt a kiindulási pont, azóta szerencsére sokat haladtam előre. smiley
Hiszek abban, hogy a könyveim mindegyike - akár szakácskönyv, akár Lélekkönyv - csupa pozitív értéket hordoz, csupa pozitív, serkentő, motiváló, felvillanyozó üzentet közvetít az Olvasói felé: lehet másképp, lehet jobban, lehet élvezetesebben, lehet hinni az álmaink megvalósulásában!  
Gondolkoztam, hogyan lehetne erre még egy lapáttal rátenni, és így született meg a motivációs díszcsomagolópapírok ötlete. A könyveket papírba szoktuk csomagolni, hogy szállítás közben óvjuk a sérülésektől. Hosszú időn át ezt a feladatot a nem túl szép (jó: nagyon rusnya), ám nagyon strapabíró újságpapírokkal oldottuk meg. Utána átálltunk a színes csomagolópapírokra, de ha már szép, gondoltam miért ne lehetne egyedi és hasznos is?  smiley
Hiszek a szavak erejében, hiszek a gondolatok erejében és  hiszek abban, hogy a könyveimből áradó jó energiát az általam tervezett díszcsomagolópapírba burkolva még tovább tudjuk fokozni, növelni, és még jobban "átitatódik" a könyv, mire új gazdájához ér. wink
A webáruházunkban vásárolt Kilófaló könyveket ezért mostantól ebbe a papírba csomagolva küldjük ki megrendelőinknek, hogy szállítás közben óvjuk a sérülésektől, tehát akik könyvet rendelnek, azok ilyen szép Kilófaló papírban kapják s a papír ez esetben ajándék! 
De természetesen bármi egyebet is be lehet csomagolni vele. Ha elhivatott életmódváltó, pozitív gondolkodó szeretteinket szeretnénk valamivel meglepni, és stílusos csomagolópapírral fokoznánk a hatást, akkor meg is vásárolhatók. 

2016. február 14., vasárnap

Kilófaló (diabetikus) Ferrero és Raffaello ("igazi ízű") :)

Megint két receptet mutatok be a készülő Kilófaló káprázatból. Tudjátok, hogy az átalakításaimnál az illúzió megteremtése a cél. Érezzem azt, amikor Kilófaló somlóit, Dobos-tortát, rántott húst vagy kenyeret eszem, hogy egyenrangú tagja vagyok az emberiségnek... Legyen olyan az íze, külseje annak az ételnek, mint amit megszoktunk gyerekként. "Csak" legyen egészséges(ebb), kevésbé hizlaló, és lehessek teljesen biztos, hogy nem kerül bele semmi nem odavaló...

Van, ahol az illúzió jobban létrejön, van, ahol kevésbé, mivel a sütés-főzés jó nagy részben kémia is: bizonyos helyettesítő anyagok (pl. a cukoralkoholok) egyáltalán nem úgy viselkednek, mint amit helyettesítünk velük (ez esetben a cukrot), így aztán sokszor "ügyeskedni" kell, és jó sokat kísérletezni, hogy a legjobb utánzat készüljön el. 
A Raffaellon évek óta gondolkozom, hogy neki kellene állni, de visszatartott az, hogy nem félmegoldásra vágytam, amit általában a házi készítésű Raffaello utánzatok jelentenek. Vagyis hogy készítünk valami tejporos vagy sűrített tejes golyót és meghempergetjük kókuszreszelékben, aztán boldogok vagyunk, hogy Raffaellot eszünk. :)  
Na de mindkét desszertnek az egyik fő jellegzetessége a roppanós ostyaburok! Pont az maradjon ki? 

Igen ám, de a másik mániám, hogy minden recept legyen a lehető legegyszerűbb! Ne kelljen cukrászkellék üzletbe rohangálni, ne kelljen egy-egy speciális eszközre ezreket költeni, egyáltalán: ne is kelljen semmi speciális eszköz, hiszen úgy "könnyű"! :) A bravúr, a kihívás pluszban pont az, hogy nemcsak hogy valami ízre hasonlítson, készítsük el egyszerűen, ötletesen, kreatívan, csak azokkal az eszközökkel, hozzávalókkal, amelyek minden átlagos, sütni-főzni szerető háziasszony (-ember) konyhájában megtalálhatók. Vagy akármelyik átlagos üzletben beszerezhetők. (Hogy csak pár példát mondjak: ilyen volt 8 éve a házi kürtős kalács sütéshez kitalált ötletem (Kilófaló sütemények) , vagy ahogy a "kolbász expressz" készül (Kilófaló ízkavalkád), vagy éppen ahogy házi, instant, diabetikus kakaóport tudunk készíteni (Kilófaló lélekkönyv I. kötet) )

Nos, ilyen irányba indultam el e két desszertkülönlegesség egyszerre történő "háziasításával" és "kilófalósításával" is. 

A küzdelem az én győzelmemmel végződött, azt nem mondom, hogy ez az egyetlen módszer a diabetikus házi Raffaello és Ferrero elkészítésére, de hogy egy garantáltan működő módszer, az biztos. Ahogy azt is megígérhetem, hogy semmilyen különleges hozzávaló nem kell egyikhez sem, mégis megkapjuk a belül lágy krémes, kívül kellemesen roppanós élvezeti élményt. 

Amikor a különleges kritikai érzékkel megáldott lányom a második Ferreroért nyúlt, már tudtam, hogy nincs okom aggodalomra. :) :) (A lányom brutálisan kemény és kíméletlen, ezért elsőként mindent neki mutatok meg, és mindig nagyon sokat segít az észrevételeivel, hogyan legyen valami még tökéletesebb.) 

Kilófaló káprázatban ez a két recept is megtalálható lesz. :) 

Előrendelési lehetőség március 15-ig ide kattintva vagy itt:


Mit nyernek az előrendelők? 

- Jelentős árkedvezményt a könyv megjelenés utáni árához képest
- 990 forintos kedvezményes szállítási költséget (a rendeléskor beírandó kuponkód: THFE9UGZ )
- a megjelenés után három példányt kisorsolunk az előrendelők között
 - az előrendelők garantált, személyre szóló apró ajándékot kapnak 
- a kötet - a Kilófaló könyvek történetében egyedülálló módon - két extra mellékletet is tartalmaz: egyszer egy - az összes, eddig nyomtatásban megjelent Kilófaló receptre vonatkozó - betűrendes keresőt, aztán külön is minden könyv tartalomjegyzékét, hogy példányonként is áttekinthető legyen, egy-egy kötet milyen tematikára épül. 
- ez lesz az első olyan Kilófaló szakácskönyv is, melyben minden egyes ételről készül színes fotó is! 

Az előrendelési időszak után a könyv darabára
- a jelenlegi 2540 forint helyett 3450 forint lesz,
- a szállítási költség visszaáll 1590 forintra,
- és nem jár hozzá apró ajándék sem. 

2016. február 8., hétfő

Tavaszodik

Aminek számos csalhatatlan jele van.

Én vagyok a "sötétedés"-felelős a családban évek óta, azaz októberben én hívom fel a család figyelmét esténként, hogy nézd már, megint kicsit hamarabb jön az este, majd december 20. után megint én vagyok, aki - akkor már - ujjong, hogy figyeljétek, megint egy perccel később borul sötétségbe a világ.

Nekem ezek az apróságok segítenek túlélni a telet, minden ősz és tél, amikor beszorulunk a házba, egy kis meghalást jelent, mert nekem a szabadban "levés", a korlátok nélküliség, az éjszakába nyúló fényes nappalok, a föld, a kert, a növények, a teremtés, ápolgatás, szeretgetés az életem (fák, virágok, palánták, gyümölcsfák, kislibák, tyúkok, kutyák, macskák és így tovább. Nemrég mondtam valakinek, hogy szerintem nekem egy állatkertben kéne laknom. :) ) Amikor ezektől a tevékenységektől, élményektől  hónapokra elszakadok, olyankor mindig tudatosan kell keresnem más örömforrásokat, hogy "be ne depizzek", és minden évben büszke vagyok magamra, hogy meg is tudom oldani.

Tavaly ősszel megírtam az Ízkavalkádot, ami miatt két-három hónap csak úgy elröpült, később nyári
ruha varrásba kezdtem, meg házfelújítós csatornákat néztem és teljesen kiműveltem magam a témában. :) (Idén nyáron nagyon is időszerű nálunk egy festés, felújítás, úgyhogy szükségem is volt minden jó ötletre, inspirációra.)

Most a Káprázatot írom (március 15-ig árkedvezménnyel, csökkentett  házhoz szállítási díjjal, és az első 400 megrendelő számára garantált apró ajándékkal előrendelhető), ha nem írok, akkor próbálom hozzá a recepteket.

Közben persze megvan a "napi rutin" is, főzés, mosás, takarítás, teregetés, állatok ellátása, webáruházas munkák. Hétvégén pedig kezdődik a palántavetés is,  tavaly két héttel később kezdtem, de az már sok, nem tudtak olyan szépen megerősödni a palánták, úgyhogy visszatérek a jól bevált február közepére.
Palántázás

Bújnak ki a földből a nárciszok zöld hajtásai, ahol meg kikapirgálták a földet a tyúkok, látszódnak a sásliliomok minden évben egyre tovább terjedő hajtáskezdeményei is. Kiolvadt a tó (a halaink átteleléséről a következő bejegyzésben mesélek), egyre többet tojnak a tyúkok, egy hétre szinte hozzánk költöztek a környékbeli kandúrok, aminek a lány cicánk eléggé örült :), és a libák is fészekrakásba kezdtek: úgyhogy egyértelműen minden, de minden apró változás afelé mutat, hogy a tavasz megállíthatatlanul közeledik. :)

Pár nosztalgikus kép a tavalyi kertről addig is, míg idén is ilyenné válik: